Veszélyt jelentenek a vadmacskák jövőjére a házimacskák: az európai vadmacska 200-300 éven belül teljesen eltűnhet.macska vadmacska veszély

 

A svájci Jura-hegységben élő vadmacskák helyét visszafordíthatatlanul át fogja venni a háziasított faj, amennyiben nem történnek intézkedések.

Az európai vadmacskát mintegy 50 éven át kihaltnak hitték a Jura hegyvidékén, ezt követően betelepítés révén ismét megjelentek korábbi élőhelyükön. Mivel ez olyan területen valósult meg, ahol házimacskák is élnek, természetes volt a két faj közötti genetikai kereszteződés. A vad és háziasított egyedek közötti hibridizáció viszont veszélyezteti a vad faj genetikai állományát.

A Genfi Egyetem, a Zürichi Egyetem és az Oxford Egyetem biológusai modellezték a két faj közötti interakciók alapján a svájci Jura-hegységben élő vadmacskák jövőjéről szóló becsléseiket.

A különböző forgatókönyvek alapján a kutatók arra jutottak, hogy evolúciós szempontból nagyon rövid idő alatt, 200-300 éven belül a hibridizáció hatására a vadmacskák genetikailag visszafordíthatatlanul átalakulnak, ami lehetetlenné teszi megkülönböztetésüket háziasított társaiktól, mint ahogyan az megtörtént már például Skóciában és Magyarországon is.

Az európai vadmacska a 19. és 20. századi intenzív vadászat, a nagymértékű fakitermelés áldozatául esett, a kontinens egyes részein teljesen eltűnt.

Svájcban gyakorlatilag teljesen kihalt, 1943 és 1968 között nem találták semmi nyomát. 1962-től törvény védte a fajt, amikor visszatelepítették a Jura-hegység erdeibe és füves területeire, ahol részben együtt élt a házimacskával.

 Bár két külön fajként tartják számon, a vad és házimacskák kereszteződhetnek és hibrid, nemzőképes utódokat hozhatnak létre, melyek mindkét faj genomját hordozzák, az ő utódaik pedig mindkét faj kombinált génjeivel rendelkeznek.

Az úgynevezett hibridizációs leromlás, vagyis introgresszió azonban nagy veszélyt jelent a vadmacskákra, a nagyobb egyedszámú faj génjei eluralkodnak a kisebb egyedszámú faj génjei felett.

A hibridizációnak jóval nagyobb hatása van a néhány száz egyedből álló vadmacska-populációra, mint a házi populációra, melynek egyedszáma egymillió felett van Svájcban - fejtették ki a szakértők.     Az elmúlt időszakban tapasztalt növekedés ellenére a vadmacska tehát továbbra is veszélyeztetett faj marad.

A kutatás szerzői szerint intézkedésekre van szükség a hibridizáció megfékezéséhez. Ilyen intézkedések lehetnek a farmok vagy erdők közelében élő házimacskák sterilizálása. Elsősorban a házi nőstények ivartalanítására lenne szükség, mivel ezek hajlamosabbak a vad hímekkel való párosodásra, mint amennyire a házimacskahímek a vad nőstényekkel.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint 95.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(via)