13 emberrel végzett már az a hatéves nöstény tigris, amely után India eddigi legnagyobb tigrisvadászata folyik. Az anyatigris egy 150 négyzetkilométeres területen portyázik, és eddig sikeresen kerülte el a vadászokat, rendőröket és mesterlövészeket. A tigris általában kerüli az embereket, de ha egyszer rájön, hogy könnyű zsákmány, attól kezdve inkább rájuk vadászik.Tigris vadászat hajtás gyilkos emberevő

 

A területen az emberevések óta korlátozásokkal igyekeznek elkerülni a T-1-nek nevezett vadállat támadását: a farmerek és pásztorok korábban térnek haza, csak csoportokban mozognak, és tilos a szabadban kakálni. Húsz faluban több mint ötezer ember életét veszélyezteti a tigris.

Az indiai állatvédők felszólaltak a hajtóvadászat ellen, akik szerint az illetékesek nem elég felkészültek ahhoz, hogy élve befogják a tigrist, így bizonyára le fogják lőni. A kérdésben már állást foglalt az indiai legfelsőbb bíróság is, amely jelezte, hogy nem kell büntetésre számítani, ha a befogás során az állatot le kell lőni.

A tigris kézrekerítésén több, mint 500 ember vesz részt, harminchat erdőőr, fák tetején figyelő őrszemek, ötven "tigrisvédelmi különítmény", valamint AK–47-esekkel felfegyverzett rendőrök. Több mint száz kameracsapda, egy drón és egy repülőgép is segíti a kutatást. Felbéreltek egy mesterlövészt is, aki kilencfős csapatával próbál a T-1 nyomára bukkanni.

Meglepő módon a tigris becserkészésében egy Calvin Klein-parfümöt használnak. Az Obsession for Men-t már máshol eredményesen használtak nagymacskák elcsábítására. Ez az illatszer cibetmacska-feromont tartalmaz, amelyet a jaguárok például ellenállhatatlannak találnak.

 hajtók arra készülnek, hogy elkábítsák és elszállítsák a tigrist, altatólövedékekkel és hálókkal várakoznak.  Ugyanakkor a türelem egyre fogy, és mivel a T-1 már egyszer kapott egy altatólövedéket, amely hatástalannak bizonyult, nagy az esély arra, hogy éles golyó fog végezni vele.

Van egy jó fényképed, videód, történeted a saját macskádról? Vagy találtál a neten valami érdekest? Küldd el nekünk a macskaorseg@gmail.com címre.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Macskaőrséghez a Facebookon, vagy Te is legyél része a közel hatvanötezer főt számláló Toochee FaceBook közösségnek, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Toochee blog:  Legjobb esküvői képek
Szem-Szájnak gasztroblog:  Csirkés grillbatyu
Napi videó:   Összeomló álmok
Napi fotó: Csinált magának szép kilátást

(via)