A Miskolci Állatkert leopárdkölyke egyhónapos lett, átesett az ilyenkor szokásos első állatorvosi vizsgálatán, amelynek során az is kiderült, hogy a kis nagymacska hím. Bár néhány fénykép- és videófelvételen már korábban is lehetett látni a kölyköt, ám csak ma mutatkozhatott be igazán a nagyvilág számára is.leopárd kölyök állatkert Miskolc

 

Így most már nevet is kaphatott: névadóként a Miskolc Autó fogadta jelképesen örökbe a kölyköt, amely így a Touran nevet kapta. A név az ókori Perzsia egyik tartományából (Turán) eredeztethető, amely perzsa eredetű személynévként is használatban van. Ráadásul a nőstény, Tareca neve után T kezdőbetűs nevet szerettek volna adni az utódnak is. A kölyök megkapta a „személyazonosságát” igazoló microchipet, valamint megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy a kölyök az elvárhatóaknak megfelelően fejlődik.

Az állatkert nőstény perzsa leopárdját, a Lisszaboni Állatkertből érkezett Tarecát 2012. óta láthatják a látogatók, míg párja, Assim 2015-ben érkezett Miskolcra Jászberényből. Frigyük eredményeként 2017. december 16-án reggelre született meg első kölykük.

A kölyök mintegy 98 napos vemhesség után jött a világra. Anyja gondosan óvja, és a nyugalmuk biztosítása érdekében az elmúlt hetekben igyekeztek a lehető legkevésbé zavarni őket. Mivel a leopárdok magányosan élnek, így a kölyöknevelés csak a nőstény dolga, ezért aztán a hímet állatkertben is elkülönítve tartják. Várhatóan 1-2 héten belül a kölyök is elhagyja a szülőszobaként szolgáló odút, és elkezdi felfedezni élőhelyét. Ezt követően már a látogatók is egyre nagyobb valószínűséggel pillanthatják majd meg Tourant. Egyelőre még csak anyatejjel táplálkozik, de anyja néhány héten belül már felkínálja számára is a nagymacskák táplálékául szolgáló húst.

leopárd kölyök állatkert Miskolc

Van egy jó fényképed, videód, történeted a saját macskádról? Vagy találtál a neten valami érdekest? Küldd el nekünk a macskaorseg@gmail.com címre.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Macskaőrséghez a Facebookon, vagy Te is legyél része a közel hatvanötezer főt számláló Toochee FaceBook közösségnek, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Toochee blog: Apró steampunk csodák 
Szem-Szájnak gasztroblog: 
Tejbe öltözött lányok
Napi videó: Műanyag öt fontos
Napi fotó: Tetőtéri medence

(via)

leopárd kölyök állatkert Miskolc