Harminckét évesen, szívelégtelenség következtében elhunyt a világ legidősebb macskája.legöregebb meghalt elhunyt

 

Amikor Szerecsendió, a cirmos cica született, még Margaret Thatcher volt a kormányfő, és II. Erzsébet csak 30 éve ült a brit trónon. Gazdái, Liz és Ian Finlay szerint, akik 27 éven át viselték gondját, a macska hosszú életének az volt a titka, hogy tonhallal, tejszínnel és sült csirkével kényeztették.
A macska állapota csak életének utolsó heteiben fordult rosszabbra, a fogai már elvástak és nehezen lélegzett. Finlay, a nyugdíjas pék szomorúan mondta el: hirtelen halála feleségével együtt mélyen megrázta, mivel "gyerekükként szerették".
A házaspár hozzáfűzte, hogy nem lesz több macskájuk, mert annyira megviselte őket a cirmos halála.legöregebb meghalt elhunyt

Szerecsendió a pár korábbi, Fűszer névre hallgató cicájával vetődött el hozzájuk 1990-ben. Mikor kiderült, hogy kóbor állat, befogadták, és Fűszer halála után ő lett az egyetlen háziállatuk. Az állatorvos szerint ötéves volt, amikor hozzájuk került, tehát amikor augusztus végén elpusztult, 32 éves lehetett. A macskák általában 15 évig élnek, Szerecsendió tehát kivételesen magas kort ért meg.
A Guinness rekordok könyve szerint egy 30 évesen, májusban elhunyt texasi sziámi macska volt a világ legöregebb cicája.

legöregebb meghalt elhunyt

Van egy jó fényképed, videód, történeted a saját macskádról? Vagy találtál a neten valami érdekest? Küldd el nekünk a macskaorseg@gmail.com címre.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Macskaőrséghez a Facebookon, vagy Te is legyél része a közel hatvanötezer főt számláló Toochee FaceBook közösségnek, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Toochee blog:  Zseniális bolti ötletek
Szem-Szájnak gasztroblog:  Tömeges sörcsapolás
Macskaőrség: Elhunyt a világ legidősebb macskája  
Napi fotó:  Nagykanállal falja az életet

(via)

legöregebb meghalt elhunyt