Lelőtték azt a három hímoroszlánt, amelyek a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkból szöktek meg.

oroszlán Kruger nemzeti park szökés

 

Ezt a rezervátum szóvivője jelentette be. Vasárnap még azt közölték, hogy négy oroszlán jutott ki a Kruger Nemzeti Parkból, de a rezervátum munkatársai később pontosítottak, csak három ragadozó szökött meg.

Egy gazda, aki a Kruger közelében lakik, találkozott először az oroszlánokkal. A három szökött ragadozó éppen felfalta a farm egyik tehenét. Az egyiket lelőtte, egy másik oroszlánt megsebesített, a harmadik elrohant. A szökött nagymacskákat kereső vadőrök úgy döntöttek, agyonlövik a sebesült állatot és a sértetlent is.

A rezervátum közölte, hogy az utóbbival azért végeztek, mert a tehén húsának fogyasztása "megváltoztatta volna a viselkedését".  Az is aggodalomra adott okot, hogy ha egyszer már sikerült megszöknie, talán újra és újra megpróbálta volna. A döntést sokéves tapasztalattal rendelkező állatorvosok és vadőrök hozták.

oroszlán Kruger nemzeti park szökés

A Kruger Nemzeti Park a legnagyobb dél-afrikai természetvédelmi terület. 18.989 km2 területen fekszik, 350 km hosszú és átlagosan 60 km széles.  Nyugaton és délen az ország két tartománya határolja (Limpopo és Mpumalanga), északon Zimbabwe, keleten pedig Mozambik. Része a határokon átnyúló Nagy Limpopo természetvédelmi területnek, melynek részei a Gonarezhou Nemzeti Park Zimbabwéban, valamint a Limpopo Nemzeti Park Mozambikban

(A felvételek a Kruger Nemzeti Parkban készültek, de nem a szökött oroszlánokat ábrázolják.)

Van egy jó fényképed, videód, történeted a saját macskádról? Vagy találtál a neten valami érdekest? Küldd el nekünk a macskaorseg@gmail.com címre.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Macskaőrséghez a Facebookon, vagy Te is legyél része a közel hatvanötezer főt számláló Toochee FaceBook közösségnek, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Toochee blog:  Amikor a papír életre kell
Szem-Szájnak gasztroblog:  Paradicsomos csirkenyárs
Napi videó:  Dinoméretek
Napi fotó: Lógós

(via, via)

oroszlán Kruger nemzeti park szökés